Létrehozva: 2017.04.25.

Kiakadt a volt kapitány, Tusup miatt buktunk egy olimpiai aranyat?

Hargitay András állítja, Hosszú Katinkával mindig szót tudott érteni, pedig a férjével rosszban volt.

A magyar úszóválogatott korábbi szövetségi kapitánya, Hargitay András azt állítja, ha beszélő viszonyban lett volna Shane Tusuppal, akkor Hosszú Katinka nem három, hanem négy olimpiai aranyéremmel jön haza Rióból.

Hargitay az ATV-n látható Csisztu24 vendégeként beszélt kényes dolgokról Csisztu Zsuzsával, akit gyerekkora óta ismer.

Gyárfás Tamás lemondása után neki sem volt maradása a szövetségben, a Kiss László ügyben Hargitay szerint viszont nem ő volt a célpont, hanem az egykori elnök. Hargitay szerint mégsem ez, hanem a híressé vált Walter Willy-ügy ingatta meg Gyárfás székét.

A magyar úszósport első világbajnoki aranyérmese arról is mesélt, hogy Hosszú Katinkával mindig szót tudott érteni, annak ellenére, hogy férje, Shane Tusup egyszer senkinek nevezte őt, egy másik alkalommal pedig neki akart menni, úgy kellett a többi edzőnek lefogni az amerikait.

„Tudomásul kell venni, hogy a magyar úszósport pillanatnyilag Katinka körül forog, és ha ő változást akar, akkor azt nekem is el kellett fogadnom” – mondta Hargitay, aki még ma is úgy véli, hogy a riói
olimpiai aranyérmek száma is valószínűleg eggyel több lenne,
ha Shane-nel beszélő viszonyban lettek volna, és Hosszú a váltó
helyett inkább egyéniben indul.

A Csisztu24 következő adása április 26-án lesz látható az ATV-n este 21:40 perctől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát