Létrehozva: 2017.09.28.

Mindenkit meglepett az új úszóelnök, így beszélt Hosszú Katinkáról

A vasárnap megválasztott Wladár Sándor döntésre jutott a terveivel kapcsolatban.

Hosszú Katinkáról és a személyes terveiről is érdekesen beszélt Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség új elnöke.

Az egykori olimpiai bajnok úszó A hónap műhelye díj átadóján (az elismerést az Egri Úszó Klub, míg a közönségszavazást az érdi úszók nyerték) elmondta: habár napi 14-16 órát dolgozik új minőségében, még három-négy hét kell neki, hogy teljesen "képbe kerüljön".

"Ismerkedem a helyzettel, tárgyalok, elképzeléseket egyeztetek"

- mondta Wladár, majd az MTI érdeklődésére hozzátette: a hivatását semmiképpen sem akarta feladni, így

heti tíz órában állatorvosként is dolgozik tovább.

Kérdésre válaszolva kitért a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkára is, aki egyik elindítója volt az úszószövetségben bekövetkezett változásoknak.

Hosszú Katinka még mindig a zászlóshajója a magyar úszósportnak, segíteni akarunk neki mindenben, de számítunk rá, hogy ő is segíti a mi munkánkat. A magyar úszás nemcsak róla szól,

a figyelemnek nem csupán a befutott sportolókra kell irányulnia, hanem a sportág egészére, benne kiemelten az utánpótlás-nevelésre. Én a teljes magyar úszósportot akarom szolgálni"

- jelentette ki Wladár Sándor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval