Létrehozva: 2016.11.21.

Gyárfásék visszavágnak: ennyiből készülnek az úszók

Tételesen az egyes úszókra is lebontották az összegeket, ám ezt a dokumentumot eltávolították az oldalról.

A Magyar Úszószövetség felveszi a kesztyűt, most nyilvánosságra hozta, hogy melyik sportoló hány millió forint össztámogatásban részesült.

Mint ismert, a legjobb versenyzők amiatt panaszkodnak, hogy a vezetőktől kevés támogatást kapnak, azt is csak célzottan használhatják fel.

A szövetség meg van győződve arról, hogy az úszók tévúton járnak, de a tagtársak felé fordultak, hogy ők is elmondhassák a véleményüket. Nyolcvanegy egyesület 2016-ban összesen 600 millió forintot kapott négy program keretében, további 133 millió forint értékben uszodai felszereléseket és a felkészüléshez fontos eszközöket. A hazai és nemzetközi edzőtáborokban, versenyeken 137 versenyző vett részt, rájuk mindösszesen csak 2016-ban – az általuk igényelt sporteszközök és táplálékkiegészítők beszerzésével együtt – további 393 950 331 forintot fordított a MÚSZ.

Érdekesség, hogy a szövetség az egyes úszókra lebontva tételesen is megjelölte, ki mennyi támogatást kapott 2016-ban, ám ezt a dokumentumot eltávolították oldalukról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Köllő Babett és a lánya közösen költöznek el Amerikába

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára