Létrehozva: 2016.04.15.

Újra vásárolnál? Ezek a boltok nyitnak ki vasárnap!

Egy üzletlánc egyáltalán nem nyit ki, két másik pedig összes üzletében várja a vevõket. A többi vegyes képet mutat.

Mondhatni vegyes a kép, azonban mindössze egyetlen egy áruházlánc döntött végül úgy, hogy kizárólag a munkavállalói érdekeket, és nem a gazdasági hasznot nézik. Ez pedig a LIDL, amelyik már napokkal ezelőtt bejelentette sajtóközleményében, hogy nem nyitják ki üzleteiket.

Az ALDI mind a 108 hazai üzletét megnyitja.

A Penny Market azt a döntést hozta, hogy valamennyi üzletük reggel 8-tól 18 óráig nyitva tart vasárnap. Ugyanakkor ezen a vasárnapon a munkavégzés kizárólag önkéntes alapon történik, amelyért a törvényi mértéknél lényegesen magasabb, 200 százalékos pótlékot fizetnek.

A többi boltlánc is megpróbálkozik már április 17-én a vasárnapi nyitva tartással, igaz többségük nem bírja összes üzletét kinyitni.

A SPAR csoport azokon az üzleteken túl, amelyek amúgy is nyitva tartottak vasárnap, még öt kapuit nyitja meg, ezek listáját ITT találod. Az Auchan szintén csak a boltjai egy részét nyitja ki a hét utolsó napján. Ezek a következők: Albertfalva, Budakalász, Budaörs, Csepel, Csömör, Debrecen, Dunakeszi, Kecskemét, Miskolc Dél, Solymár, Soroksár, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok.

A Tesco szintén egy listát tett közzé nyitva tartó boltjairól, ezt a listát ITT találod meg.

Mint arról csütörtökön a %RIPOST% is beszámolt, a Tescónál 200 százalékos, vagyis háromszoros pénzt ígérnek azoknak, akik felveszik a munkát 17-én, az Auchannal még ennél is többet kaszálhat, aki a család helyett a melót választja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-