Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.17.

Újra kutat a rendőrség a győri emberrabló telkén

A helyiek szerint nem véletlen, hogy ismét körbeszalagozta a házát a rendõrség.

Újabb bizonyítékokat keresnek a mosonmagyaróvári Mácsik Zoltán eltűnési ügyében, méghozzá a gyanúsított É. Imre ikrényi telkén – tudta meg a %Ripost%. Újabb rendőrségi szalagokat húztak ki a kerítésére és a ház köré, ami a környéken élők szerint azért furcsa, mert egyszer már mindent átvizsgáltak itt.

Új információk jutottak a rendőrök birtokába? – találgatnak a helybéliek. Korábban a területen lévő kis tavat búvárok vizsgálták át, eközben a nyomozók mintát vettek a környéken elhelyezett nagy hamukupacból, amit átadtak a labornak, DNS-minták elemzésére.
Ahogyan azt a %Ripost% megírta, az 52 éves, cukorbeteg Mácsik Zoltán március 31-én tűnt el. Azon a napon egy találkozót beszélt meg vele É. Imre az abdai benzinkútra, hogy majd ott kifizeti felhalmozott tartozását és elviszi egy másik munkára.

Zoltán egy fehér Volswagen transporterrel indult útnak otthonról, kék színű munkaruhában. A találkozó után nyoma veszett. Az autó az eltűnését követően előkerült Győr Sas-hegyről, egy autószerelőnél parkolt a többi autó között. A %Ripost% úgy tudja, korábban É. Imre vitte oda, aki régebbről ismerte a autószerelőt. Ezután a gyanúsított ezüst Opeljére is ráakadt a hatóság Szombathelyen, egy áruház parkolójában. Az autó mögé egy utánfutó volt felszerelve, amely tele volt földdel és raklapokkal. A helyiek azt beszélik, hogy nem csak a villanyszerelőként dolgozó Mácsik Zoltán lehetett az egyetlen áldozat, további hat ember rejtélyes eltűnéséhez is köze lehet a vállalkozónak. Jelenleg É. Imrét előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

Megkeresésünkre a rendőrség csak annyit válaszolt: a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt folytat nyomozást, ennek keretében különböző eljárási cselekményeket hajt végre, azonban ezekről a nyomozás érdekeire hivatkozva bővebb tájékoztatást nem adhatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő