Létrehozva: 2018.09.11.

Újra kórházba került a magyarok kedvenc sztárja

Kórházban kötött ki Benke Laci bácsi! A mesterszakács immár több hete szorul ápolásra, mert megmûtötték...

Legutóbb egy prosztataműtét miatt kellett befeküdnie, de már korábban is több alkalommal voltak komolyabb gondjai.

Köszönöm kérdésüket, megvagyok, azt mondani talán túlzás lenne, hogy jól, de megvagyok. Nemrégiben megműtöttek, most pedig újra kórházban vagyok. Vizsgálgattak, majd a doktor néni arra jutott, hogy a gyógyszereimet újra be kell állítani, így most is a kórházból beszélek, és várom, hogy ez megtörténjen" – mondta a Blikknek a sztárséf, akinek tavaly fertőző vesegyulladása lett. Ebben az időszakban kapott a főzőműsora számos kritikát, ezért többen úgy gondolták, a támadások állhatnak a betegség hátterében.

– Ahogy azt már korábban is mondtam, sajnos, ennyi idősen benne van a pakliban, hogy mindig találnak valamit. Most épp azért dolgoznak körülöttem, hogy rendben legyek egy időre. Bizakodom és várom, hogy mielőbb hazamehessek – mondta Laci bácsi, aki arra is kitért, hogy többek között veseproblémái miatt kell nagyon odafigyelnie a gyógyszereire.

– Ugyan nem szeretek kórházban lenni, nyilván megviseli az embert az ilyesmi, de most erre van szükség, el kell fogadnom. Viszont most olyan erőre kapok, hogy akár 100 ezer tojásból is megsüthetek majd egy finom rántottát – tette hozzá a sztárszakács, aki már alig várja, hogy újra főzhessen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”