Létrehozva: 2018.07.29.

Újra kiakadtak az utasok a Ryanairre, sokan elsírták magukat

Elõzetes tájékoztatás nélkül törölte három Budapestrõl induló járatát a Ryanair, ráadásul az egyikrõl már jóval a tervezett indulás után derült csak ki, hogy fel sem fog szállni.

Szombaton azok az utasok maradtak Budapesten, akiknek a római és a londoni járatra volt jegyük, vasárnap azonban a járattörlés folytatódott: a reggeli londoni járat sem indult el - írta meg a HVG.

A HVG-nek egy olvasója számolt be róla, hogy szombaton negyed kettőkor kellett volna felszállnia a Londonba tartó Ryanair gépnek, de kettőkor kiderült, hogy a járatot törölték.

Azt mondja, előtte csak arról szóltak a tájékoztatások, hogy a gép késik, később derült csak ki, hogy egyáltalán nem fog felszállni. A lapnak azt nyilatkozta, teljes fejetlenség volt a reptéren, sokan sírtak, idegeskedtek.

Elmondása szerint semmilyen pótlást nem biztosítottak, és az utazását szervező irodánál is csak annyit tudtak mondani, hogy mivel most csupán hétvégi ügyelet van, hétfőn tudnak intézkedni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak