Létrehozva: 2017.07.23.

Tüntetnek a szurkolók, fütyülnek az Újpest-Fradira

Máris csúcsrangadó következik a labdarúgó NB I-ben, az Újpest a Ferencvárost fogadja a 2. fordulóban.

Kivételesen nem egymással van a legnagyobb problémája az Újpest és a Ferencváros szurkolóinak a két csapat vasárnapi rangadója előtt.

A lila-fehér drukkerek hetek óta a klubcímer cseréje miatt tüntetnek, míg a zöld-fehér tábor egy része továbbra is hadban áll a klubvezetéssel. A vénaszkenner miatt bojkottálják a hazai mérkőzéseket, és legtöbbször a vendégfellépésekre sem kísérik el a kedvenceket.

Az újpesti hívek legutóbbi demonstrációján elhangzott, hogy a tiltakozás a lelátón folytatódik, vagyis nem szorulnak ki a stadionból, mint a vénaszkenner ellen tüntető ferencvárosiak. A lila-fehérek már az első fordulóban hallatták a hangjukat, paksi "előadásukat" nem nézte jó szemmel az MLSZ fegyelmi bizottsága, felfüggesztett stadionbezárással büntették az Újpest FC-t.

A klub elnöke, Roderick Duchatelet jelezte nincs visszaút, marad a lila-fehérek új címere:

"Különbséget kell tenni a klubot támogató szurkolók, valamint a tüntetők között."

Egy fordulót követően mindkét csapat egy-egy ponttal áll, az Újpest 2-2-re végzett Pakson, míg a Ferencváros 1-1-re zárt otthon a Puskás Akadémia csapatával.

Az NB I 2. fordulójának rangadóját, az Újpest-FTC mérkőzést vasárnap 18 órakor játsszák. Úgy fest, ezúttal nem az eredmény lesz a legfontosabb a szurkolóknak...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét