Létrehozva: 2017.01.02.

Újévi kívánság: Sosem látott testvéreit szeretné megtalálni

Norbert éjt nappallá téve keresi rokonait. A férfit édesanyja nevelte fel, apja már születése elõtt elhagyta õket. Hiába telt el 38 év, Norbi nem nyugszik: szeretné megtalálni 4 testvérét, és magához ölelni õket.

Norbert édesapja, Polgár József és a fiú édesanyja egykoron szerették egymást. Az asszony már állapotos volt, úgy indult meglátogatni katona szerelmét, ám a kaszárnya közelében szörnyű csalódás érte. Azt látta, hogy a férfi, akit szeret és akinek a gyermekét várja, egy másik nőnek ad csókot. Dühében sarkon fordult, és többet nem kereste Józsefet. Egyedülálló anyaként szülte meg fiát, Norbertet, aki kezdetben az édesanyja vezetéknevét viselte.

Csak egyszer látta apját

Kétéves volt, amikor a bíróság kimondta: megilleti a Polgár vezetéknév. A fiú nevelőapával nőtt fel, igazi apjával csak egyszer találkozott, amikor 15 éves volt.

15 éves voltam. Nem emlékszem rá pontosan. Mármint az apámra. December volt. Búcsúként adott 100 forintot meg 10 darab petárdát. Úgyhogy nem hagyott mély nyomot bennem

– mondta a %Ripost%-nak Norbi, aki négy féltestvérére is nagyon kíváncsi lenne.

Négy testvére van, mégis egyke

Szeretném megismerni őket. Mindig is szerettem volna testvért, de hiába. Körülöttem mindenki tudta, mi a testvéri szeretet, csak én nem

– magyarázta Norbi, aki párjával, Brigittával együtt több Polgárt is megkeresett már a Facebookon, ám eddig nem jártak sikerrel.

Norbinak négy saját, s három nevelt gyermeke van. El sem tudja képzelni, hogy ne foglalkozzon, s ne tartsa velük a kapcsolatot.  Norbi egy évvel azután, hogy találkozott az apjával, elment a Hungária körút 129-be, a férfi akkor ott lakott a családjával. Az ajtót egy fiú nyitotta ki, feltehetőleg az egyik féltestvér, ám az apa akkor nem volt otthon.

Nem kértek belőle

A férfi ezután felhívta Norbi anyját és arra kérte, többet ne keressék őket. Ennek már több mint húsz éve, Norbit azonban nem hagyja nyugodni a tudat, hogy négy testvére van, és egyiket sem ismeri.

2017-re azt kívánja, hogy magához ölelhesse sosem látott testvéreit...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban