Létrehozva: 2019.05.16.

Hihetetlen, mit tett a férfi két húgával a budai plázában - Levideózták

A hármas egy könyvesboltban bukott le, amikor csaknem 200 ezer forint értékben loptak könyveket és egyéb termékeket.

A 39 éves nagykátai K. Ernő két húgával hétfő dél körül egy újbudai bevásárlóközpont könyvesboltjából háromszor, több mint 189 ezer forint értékben loptak el könyveket, diafilmeket és foglalkoztató füzeteket. Összesen 73 tételt vittek el.

A férfi megfigyelte az eladók és a biztonsági őr mozgását, majd bement a boltba, több pultról könyveket vett le, majd azokat egymásra pakolta, és egy asztalon hagyta. Az összekészített könyveket ezután az egyik húga felvette, majd azokat a nála lévő speciálisan bélelt táskába pakolta. A nő ezt követően elhagyta a bevásárlóközpontot, a lopott könyveket bepakolta egy autóba, majd ismét visszament az üzletbe. Az elkövetők ezután még két alkalommal loptak az üzletből, a könyveket K. Ernő készítette össze, majd azokat először a 21 éves húga, később a 26 éves húga pakolta el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály zseblopási nyomozói felfigyeltek az elkövetőkre, és a helyszínen tetten érték őket. A nyomozók K. Ernőt az üzlet előtt, két pándi társát pedig a bevásárlóközpont előtt fogták el. A rendőrök az elkövetők autójában hiánytalanul megtalálták az ellopott könyveket, termékeket, így az okozott kár teljes mértékben megtérült.

A nyomozók a két nőt és a férfit előállították a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vételük mellett – lopás miatt hallgatták ki őket. A rendőrség lezárta a nyomozást és bíróság elé állítást kért az ügyészségtől - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Autómentők dolgoztak egy roncsnál az M0-son, aztán a semmiből becsapódott még egy autó - videó

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben