Létrehozva: 2017.08.19.

Újabb terrortámadást vállalt magára az Iszlám Állam

Nyolc járókelõt késsel megsebesített szombaton egy férfi az oroszországi Szurgut városában. Az ISIS katonája volt a merénylõ.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, a támadó az oroszországi Szurgut központi utcáin késsel hadonászva megsebesített nyolc embert. Mindnyájukat kórházba szállították, négynek súlyos az állapota, műtétet hajtanak végre rajtuk. Egyes, ugyancsak hatósági közlések szerint nem nyolcan, hanem heten sebesültek meg. A hatóságok tájékoztatása szerint a rendőrök azonnal a támadás helyszínére érkeztek, megpróbálták őrizetbe venni a férfit, de mivel ellenállást tanúsított, lelőtték.

A rendőrség azonosította a támadót, egy 23 éves helyi lakost. A késelő álarcban volt, és a rendőrség ellenőrzi, hogy voltak-e mentális problémái.

Az Iszlám Állam katonái közé tartozott az elkövető

- hangoztatta az iszlamisták hírügynöksége.

A terroristák megszokott csatornáin keresztül terjesztett közlemény hitelességét egyelőre nem sikerült ellenőrizni.

Az orosz hatóságok szerint nem terrorcselekmény történt, meglepő viszont, hogy a vizsgálatot az ügyben Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság vezetője vette a kezébe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?