Létrehozva: 2017.10.20.

Újabb szórakozóhelyet zártak be, mert csúnyán átverték a vendégeket

21 alkalmazottat fogtak el a rendõrök, közülük öten már elõzetesben vannak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi nyomozói egy belvárosi szórakozóhelyen razziát tartottak, mert fülest kaptak arra vonatkozóan, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is túlszámláztak.

A rendőrök a szórakozóhelyen 15 lengyel és 6 magyar állampolgárt fogtak el, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították és csalás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Kiderült, hogy október 15-e és október 19-e között az V. kerületi bárban négy külföldi férfitól több mint 2,5 millió forintot csaltak ki. Előfordult olyan eset, hogy egy vendég a valós 52.360 forintos fogyasztása helyett, több mint egymillió forintot fizetett, illetve hogy az alkalmazottak elkábították a vendéget, és amikor a férfi elaludt, elvették a mobiltelefonját, a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel együtt. 

Az alkalmazottakkal szemben a rendőrség üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt indított eljárást. Három lengyel nőt és két magyar férfit őrizetbe vettek. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton