Létrehozva: 2019.07.05.

Újabb sokk, nem várt lépésre szánta el magát Pécsi Ildikó unokája

Mindent megtesz azért, hogy ne tegyék ki a színésznõ házából. Egy közeli barát attól tart, ez a keserûség már túl sok lesz Pécsiéknek.

Tovább mérgesedik a viszony Pécsi Ildikó és unokája között! A korábban a Kossuth-díjas színésznő fővárosi ingatlanában lakó, majd onnan rendőri jelenlét mellett kilakoltatott fiatalember birtokvédelmet kért, azaz mindent megtesz azért, hogy ne tehesse ki őt a lakásból a nagymamája. Abból a lakásból, amelyben a dokumentumok szerint jogtalanul tartózkodik, ugyanis feltörhette a hivatalosan lecserélt zárat."Egyszerűen elképesztő, amit az a gyerek művel. Annyira fontos lenne neki a pénz, hogy a törvénnyel, az idős nagymamájával is szembeszáll? Jól tudja, hogy a nagyapja, Szűcs Lajos nagyon beteg, az életéért küzd, ha egy csepp jó érzés lenne benne, most inkább támogatná őket lelkileg, hiszen Ildikó sincsen jól. Szeretettel sokkal többet elért volna, ehelyett ragaszkodik ahhoz, amiért nem dolgozott meg soha" – árulta el a Blikknek egy, a színésznőhöz közel álló barát, aki attól tart, ez a keserűség már túl sok lesz Pécsiéknek.

Pécsi jogi képviselője, dr. Magyar György megerősítette, az unoka valóban birtokvédelmet kért a kerületi jegyzőtől.

A polgári törvénykönyv szerint egy ingatlan tulajdonosa és a birtokosa nem feltétlenül ugyanaz a személy. Birtokvédelmet a területileg illetékes jegyzőtől lehet kérnie annak, aki jogszerűen birtokolja az ingatlant, például érvényes bérleti szerződéssel rendelkezik. Aki viszont nem tudja törvényes indokkal bizonyítani, hogy miért tartózkodik a lakásban, azt nem illeti meg a birtokvédelem – amely garantálná, hogy onnan nem kell kiköltöznie. Olyan indok nem jogosít fel senkit erre a hatósági védelemre, hogy például születésétől fogva az ingatlanban él.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg