Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.25.

Újabb nagy dobásra készül a várandós Liptai Claudia!

A mûsorvezetõ Ádám mellett végre megtalálta a boldogságot, szakmailag pedig újabb mûfajban fog kiteljesedni.

Talán soha nem volt olyan boldog Liptai Claudia, mint életének ezen szakaszában, negyvenhárom évesen, kismamaként. A műsorvezetőre hosszú évek csalódásai után végre rátalált a szerelem, Ádámmal ráadásul közös receptkönyvet is írnak.

Kismamaként is több feladatot vállal ősztől, hiszen az Extrém Activity nevű műsor vezetése mellett a cukrászkönyvet ír és egy női talkshow állandó szereplője lesz.

Claudia a hot! magazinnak elmondta, a cukrászat teljesen új dolgokat hozott az életébe, az iskola elvégzése után pedig úgy érzi, egy cukrászműsor producereként is megállná a helyét.

"A menedzserem, aki nagyon szoros barátnőm is, már egy éve előállt a könyv ötletével, de ameddig nem volt a kezemben a záróbizonyítványom, nem tartottam volna illőnek, hogy a könyvnek akár a gondolatával is foglalkozzam.

Azt azonban már akkor is pontosan tudtam, hogy ha majd eljön az ideje, ezt csak Ádámmal együtt csinálhatjuk meg. Õ nem csak a szerelmem és a bennem fejlődő élet apukája, hanem a cukrászmesterem és a tanítóm is.

- árulta el Claudia, és elmondta, neki és Ádámnak remek kikapcsolódás volt a könyv.

De a munkát a magánéletben is szívesen űzik, rengeteget sütnek otthon, sőt, ezt már a barátaik is elvárják. Az ilyen alkalmakkor tudnak igazán kikapcsolódni, a cukrászműsor megvalósítását pedig a jövőre bízza.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz