Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.25.

Újabb lisztáremelésre készülhetünk!

Az aratás után végrehajtott, akkor 8-9 százalékos lisztáremelés után most még magasabb árat akarnak ismét kérni a malmok a termékeikért.

Szerző Ripost

A drágulásra adott magyarázat szerint a malmok a folyamatosan emelkedő búzaárakat próbálják követni áraikkal.

A malomipari búza júliusi, 43 ezer forint körüli tonnánkénti induló ára ugyanis mára már átlagosan körülbelül 15 ezer forinttal emelkedett, de akár eléri a 60 ezer forintot is.    

A malomipari szakvezetők között többen is legalább 10 százalék feletti áremelést jósol. De abban az összes iparági szereplő egyetért, hogy januárban - a minimálbér-emelés és a dráguló villamos energia miatt - újabb lisztáremeléssel szembesülhetünk.

Hosszú idő óta az idei szezonban fordult elő először, hogy a megtermelt búza nem fedezi a fogyasztási igényeket.  Bár készlet van ugyan a világpiacon, de a terméskiesés hatalmas volt Európában, így a drágulás végig fog menni a teljes termékpályán. Így a pékek is áremelésre kényszerülnek majd

– mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát