Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.14.

Újabb fordulat a futónő ügyében: ilyen aljas módon támadt a feltételezett gyilkos

A feltételezett gyilkost szerdán próbálták meg újra kihallgatni a rendõrök. Ám R. Szilveszter némasági fogadalmat tett: egyetlen szót sem szólt.

Hiába nem beszél a bűncselekményről R. Szilveszter, mégis újabb információk derültek ki. A rendőrök egyetlen kérdésére sem felelt, nem adott választ semmire sem, csak némán ült a kihallgatáson.

A Blikk azonban megtudta, hogy biciklivel üthette el Gyurik Krisztinát. R. Szilveszter a rendőrség gyanúja szerint már korábban kinézte magának a nőt, megfigyelte, majd elhatározta úgy győzi le az életerős, kisportolt édesanyát, ha elüti.

A gyanú szerint Krisztina az ütközéstől megsérült, a földre esett, Szilveszter ezután húzta be a bokrok közé. A támadás egy olyan helyen történt, ahol csak nagyon kevesen mozognak, házak pedig egyáltalán nincsenek.

Mint ismert 2013. szeptember 25-én Kardosné Gyurik Krisztina futni ment soroksári házukból. Ám soha nem ért haza, holttestét az otthonuktól pár kilométerre lévő Vizisport utca melletti fás-bokros részén találták meg. Gyilkosa bántalmazta, majd egy kötéllel megfojtotta a nőt. A gyilkost öt évig hiába kereste a rendőrség, idén szeptemberben azonban a laboratóriumi vizsgálatok egyezést mutattak R. Szilveszter DNS-mintája és a holttesten talált anyagmaradványok között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát