Létrehozva: 2019.07.18.

Újabb döbbenetes tanúvallomások a Hableány katasztrófájáról

Még tart a Hableány május 29-i tragédiájának a feltárása, a rendõrség elemzi és összeveti a tanúvallomásokat és más bizonyítékokat, szakértõk dolgoznak a számukra feltett kérdések megválaszolásán.

Mint azt megírtuk, a %Ripost% birtokába került a tanúvallomások több mint 300 oldalas leirata. Most minden kommentár nélkül ezekből idézünk néhány drámai részletet.

A Viking Sigyn utasa: „Láttam, hogy a kis hajó elé fordul a nagy hajónak, amely eltalálja. A kis hajón a fedélzeten láttam két hölgyet, akik az ütközéskor egyből a vízbe ugrottak.”

A Navinfo rádiódiszpécsere: „A baleset időpontjában arról rögtön nem értesültem, csak percekkel később, amikor a Viking Sigyn nevű hajónak vélhetően a kapitánya jelentett nekünk arról rádión. Úgy emlékszem, hogy elég rosszul hallottam, értettem őt, ráadásul egyszerre beszélt oroszul, németül, angolul, így vissza is kellett kérdeznem tőle. Akkor, ezek után is csak annyit vettem ki a szavaiból, hogy „havaria” történt. Ráadásul nem is a 16-os segélyhívón jelentett, hanem a 22-es csatornán, így eltelt egy kis idő, mire megállapíthattam, hogy emberélet van veszélyben.”

A Viking Sigyn matróza:

„Kb. 20 percet lehettem lent (a kabinban), amikor éppen átöltözés közben kipillantva a hajó egyik oldalablakán, amely a víz szintje fölött csak 30-40 centire van, azt láttam, hogy ott egy személyt visz, sodor a víz, azzal együtt már hallottam azt is, hogy sikoltozik.

 

Csak egy emberi fejet láttam a sötétben, azt sem tudtam megítélni, férfi-e vagy nő. Csak egy nadrágot rántottam magamra, a kabinból egymagam hátra mentem a mentőcsónakhoz, hogy azt vízre tegyem. Futás közben kiabáltam az éppen az irodájukban lévő két gépésznek, hogy „ember van a vízben!”

A Viking Sigyn matróza: „Ahogy lenéztem, láttam, hogy 8-10 embert vitt a Duna sodrása, akik sikoltoztak, ekkor mást nem láttam. A közelemben volt egy mentőgyűrű, azt magamhoz vettem, majd a hajótest végére futottam és ott bedobtam a Dunába. Már láttam, hogy a sodrás elvitte őket messzire.”

A Viking Sigyn üzemeltetőjének képviselője: „A hot line híváslistája alapján meg tudom mondani pontosan, hogy Jurij 21 óra 28 perckor lépett velem kapcsolatba és 1 perc 39 másodperces hívás alatt tájékoztatott a balesetről. Õ annyit mondott nekem németül, hogy ütköztek egy kis hajóval és páran beleestek a vízbe.”

A Hullám nevű hajó vezetője: „…üresbe tettem a hajót és megláttam, hogy előttem emberek kapálóznak a Dunában. Én úgy emlékszem, hogy öt embert láttam ekkor... A két kollégám a farrésznél két embert kifogott, ezt láttam, de behúzni nem tudták, tartották őket.”

A Lágymányos nevű hajó Hullámon lévő matróza: „Emőke lassított, mert ő már látta, hogy a híd alatt volt a Viking és a Hableány. Kérdőn mondta, hogy mit kóvályog ott a Hableány a Viking előtt… hallottuk a rádión, hogy ember a vízben. Én rögtön a hajó fara felé mentem, ahol a mentőfelszerelés található, néztem a vizet. Először a fauszadékot láttam, majd észleltem egy fejet és akkor láttam, hogy nem egy, hanem öt ember van a vízben...”

 

Hogy mi történt ezután, illetve miként nyilatkozott a baleset helyszínére elsőként érkező Onyx kapitánya, s hogyan mentett emberéletet a Halászbástya matróza? Kiderül a csütörtöki Ripost napilapból. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját