Létrehozva: 2018.03.18.

Újabb döbbenetes részletek derültek ki a szentlőrinci családi drámáról

Különös kegyetlenséggel ölte meg feleségét egy férfi Szentlõrincen.

Kegyetlenül ölte meg feleségét egy 59 éves férfi Szentlőrincen. K. F.-nek annyira elborult az agya, hogy halálra verte a nőt.

Egy italozással töltött délután a férj észrevette, hogy a tárcájából hiányzik 20 ezer forint, amit felesége alkoholra költött. Ekkor a férfi nagy erővel megütötte feleségét, előbb ököllel bántalmazta, majd miután a nő földre esett, rugdosta, rátérdelt és megtaposta. A nő nem sokkal később meghalt.

Az eset még 2017. április 28-án történt, a feleségét halálra verő K. F. hétfőn először áll bíróság elé a Pécsi Törvényszéken. A most közzétett vádiratból új, döbbenetes részletek is kiderültek: a nő megpróbált ellenállni, míg a férje ütötte és egyszer vissza is ütött, de hiába.

A férfi tovább verte, a nőt – mint a vádirat fogalmaz – "legalább 50-60 közepes, illetve nagy erejű erőbehatás érte". Ezek után a férj nem mentőt hívott, hanem bement a hálószobába és lefeküdt. 20 óra körül ébredt fel – úgy három óra alvás után –, és akkor tudatosult benne, mit is tett. Felesége az ágy végénél feküdt, megfogta a kezét, és érezte, hogy hideg. Ezután feltette az ágyra, majd felhívta telefonon a fiát, és azt mondta neki: "nagy a baj". A mentőket végül a fiú hívta.

K. F. mindent bevallott, és a rendőrség halált okozó testi sértés miatt indított ellene eljárást. Ugyanakkor az ügyészség súlyosabb bűncselekménnyel, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg. Mint a vádirat megjegyzi: az asszony a halálakor súlyosan, a férfi pedig közepesen volt ittas - írta a Bors.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast