Létrehozva: 2017.04.29.

Újabb áldozatokat követelt a Kék Bálna: hídról vetették le magukat a tinik

Egy 18 és egy 15 éves diáklány a Kék Bálna öngyilkos kihívásban vett részt. A mentõsök is megdöbbentek, mit találtak a lányokon.

Tovább szedi áldozatát az öngyilkos kihívás, a Kék Bálna. Múlt héten két orosz lány halt meg az őrült internetes játék miatt, most pedig egy 18 és egy 15 éves lány is áldozatul esett.

A 18 éves lány Portugáliában vetette a mélybe magát egy vasúti hídról. Túlélte a zuhanást, bár a lábai több helyen is eltörtek. A mentősök elmondták, a lábába késsel az "Igen" szót karcolta, a bal tenyerébe pedig az "F 57"-et.

A szomszédban lakók értesítették a mentőket. A lány állapotáról csak annyit közöltek, súlyos, de stabil.

De nem ő az egyedüli áldozat. Barcelonában egy 15 éves lány került kórházba, mert szintén a Kék Bálna játékában vett részt. Az ő életét csak az mentette meg, hogy a szülei rájöttek, mire készül.

A spanyol kislány egy hónappal korábban kezdte el a játékot, és mindig pontos utasításokat kapott arról, mit is kell csinálnia. Kezdetben még csak a vonatok száguldását kellett néznie, majd már késsel kellett csonkolnia magát, és erről képeket is kellett feltöltenie a netre bizonyítékként.

A kihívás szerint egy száguldó vonat elé kellett volna vetnie magát. A lány el is indult. Szerencséjére korábban az egyik rokonát beavatta a tervébe, aki idejében értesítette a hatóságot, így meg tudták menteni a lány életét. Arról nincsenek pontos információk, milyen sérüléseket szenvedett - írta a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil