Létrehozva: 2019.06.28.

Új részletek a Hableány balesetéről és a magyar áldozatok temetéséről

A hírek szerint hamarosan végsõ búcsút vesznek a magyar legénységtõl, akik hajós temetést kapnak.

Hamarosan végső búcsút vesznek a Hableány magyar kapitányától és matrózától. Az is kiderült, hogy a szakértők szerint a tragédiához nagyban hozzájárulhatott a Viking Sigyn speciális orra, amely 8-10 méteres hosszúságú, víz alatti torlóhullámokat vetett maga előtt, és ezek fordították a szállodahajó elé a magyar sétahajót.

Hajós temetést rendeznek hamarosan L. László kapitánynak és P. János matróznak. A Magyar Nemzet úgy tudja, a hamvakat tartalmazó urnákat napokon belül a Panoráma Deck Kft. hajóiról fogják a Duna budapesti szakaszán a folyóba süllyeszteni. P. János a hajózás előtt a szolnoki mélységi felderítők századosaként szolgált, ezért a hajós szertartás alatt katonai tiszteletadásra is sor kerül.

Tóth Mihály, a Panoráma Deck Kft. szóvivője közölte: a cég állja a hajós temetés teljes költségét, a szertartás részleteiről pedig pénteken tájékoztatják a sajtón keresztül a közvéleményt.

A Magyar Nemzet több független hajózási szakemberrel egyeztetve rekonstruálta a tragédia pillanatait. A Viking Sigyn a szabálytalan előzés közben éppen akkor érte utol a Hableányt, amikor a kirándulóhajó a Margit híd pesti szakaszának középső pillérnyílásán át akart hajózni.

A Viking típusú hajók felépítése miatt az orrkúp 8-10 méter hosszú, víz alatti torlóhullámot tolt maga előtt a Hableány irányába. A torlóhullám - mivel a két hajó nyomvonala túl közel esett egymáshoz - az utolérés pillanatában a Hableány farát jobbra, a part felé lökte. Mivel a két hajó közötti - a meghosszabbított menetvonaluk között merőlegesen mérhető - oldaltávolság jelentősen kisebb, rövidebb volt a Hableány hosszánál, a kirándulóhajó balra vágódó orra és tatja a Viking Sigyn elé került.

A keresztbevágódást gyorsította a hegymeneti sebesség és a vele szemben ható áradó Duna folyássebessége. A Sigyn az orrkiképzése miatt lefelé nyomva letarolta a Hableányt. A szállodahajó ekkor már nem tudott kitérni balra, és 200 méterre a híd előtt sem volt képes jelentősen lassítani, mert ha kitér a folyó sodorirányából, úgy a hídpillérnek ütközik, ha pedig lassít, olyan sodródásba kerül, hogy emiatt keresztbe fordul.

A szakértők sem értik, hogyan fordulhatott elő, hogy amikor egy ekkora hajó előzött, nem adott ki figyelmeztetést a többi hajónak. Véleményük szerint a nyomozóknak azt is elemezniük kell, hogy nem volt-e úgynevezett kényszerítő menetidő-elvárás a hajóval szemben. Például sietnie kellett, nehogy beragadjon a főváros belső szakaszán, mert az áradás miatt már nem fért volna át a hidak alatt. A szakértők egyértelműen leszögezték: a Viking Sigyn másodikként érkezett a híd alá, amit nem tehetett volna meg, és nem haladhatott volna be a pillérnyílásba úgy, hogy a Hableány már ott tartózkodott - ismerteti a napilap.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten