Létrehozva: 2018.09.22.

Új fejlemény a nemi erőszak-botrányban, megszólaltak a szülők

Hivatalosan továbbra sem keresték meg a két vízilabdázót a rendõrök.

Napok óta nagy a csend a múlt héten kirobbant uszodai botrányban. Mint ismert, egy 13 éves lány azzal vádol két korábbi kiváló vízilabdázót, hogy két évvel ezelőtt szexuálisan zaklatták őt. A rendőrök a pólósokat még egyáltalán nem keresték, így még az sem biztos, hogy a feljelentésből lesz-e gyanúsítás.

Időközben a két érintett pólós által üzemeltetett iskolába járó gyerekek szülei is véleményt formáltak. Petíciójukban leírtak, kiállnak az érintettek mellett.

"Kósz Zoltánnak és Petőváry Zsoltnak nincs szüksége a mi védelmünkre...Sokkal inkább szeretnénk az erkölcsi támogatásunknak hangot adni és a nyilvánosság előtt kiállni mellettük a nevük méltatlan, erkölcstelen, jogtalan és felelőtlen meghurcolásával szemben.  Mi, akik ezt a nyilatkozatot kezdeményeztük, mindannyian személyesen ismerjük Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot. Rájuk, edzőkre, pedagógusokra és sportszakemberekre bíztuk a gyerekeinket. A nevelőmunkájukat közelebbről is megismerve ezt nagyon jó döntésnek tartjuk! A gyerekeink nem sportolhatnának jobb szellemi és szakmai környezetben, mint amilyet a KÓPÉ ÚVSE-ben biztosít az egyesület két vezetője, ahol ígéretük szerint nem pusztán jó sportolókat, hanem ami még ennél is fontosabb, jó embereket nevelnek!"

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval