Létrehozva: 2017.05.01.

Botrány a pályán, kiakasztották Micheliszt!

A magyar sztárpilótát egyszerûen kilökték, pedig simán megnyerhette volna az elsõ versenyt Monzában. Régen volt már ennyire mérges a Honda pilótája.

A túraautó-vb (WTCC) Monzában folytatódott április utolsó hétvégéjén. Az első futamon Michelisz Norbert az ötödik helyről szenzációsan rajtolt, könnyedén megnyerhette volna a versenyt, de Mehdi Bennani aztán kilökte a pályáról.

Norbi a remek rajtja után már a harmadik volt az első kanyarban, a harmadik körben pedig már az első helyért csatázva jobb pozícióban volt Bennaninál, amikor a marokkói kilökte a magyar versenyzőt a sóderágyba a Parabolicánál. A manőver miatt mind a két versenyző kiesett.

„Nem tudom, mikor voltam legutóbb ennyire mérges. Én voltam a belső íven, ő pedig úgy fordult be ott, mintha senki nem lett volna mellette. Frusztráló, mert könnyedén nyerhettem volna” – mondta Norbi a verseny után csalódottan.

Bennani máshogy látta az esetet, szerinte Michelisz későn fékezett, emiatt történt a baleset. A versenybírók mindenesetre úgy látták, Bennani hibázott, mert kapott egy öthelyes rajtbüntetést a fő futam előtt.

Michelisz a második versenyen hatodik lett, 46 pontjával a negyedik a világbajnoki pontversenyben. A bajnokságot csapattársa, Tiago Monteiro vezeti 85 ponttal. A következő versenyhétvége Magyarországon lesz, a Hungaroringen május 14-én versenyeznek majd a pilóták. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó