Létrehozva: 2018.02.05.

Tuning élőben, avagy készülődés a nagyszabású márciusi Autó Show-ra

Idén 20 éves az Audi TT. Kötõdése a hazai autóiparhoz vitathatatlan, hiszen az elsõ példány 1998-ban gördült le az Audi Hungária gyõri gyártósoráról, az impozáns sportgépek összeszerelése pedig mind a mai napig ugyanitt történik. A kerek, magyar vonatkozású évforduló elõtt tisztelegve, hazánk legnagyobb autó show-ja idén duplán is ünnepel, elsõ körben az autó egy példányának feltuningolásával, mindenki szeme láttára, egy pláza közepén!

A nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) szervezői idén is tartják a hagyományokat. Nem véletlenül, hiszen hosszú évek óta állandó program már a nyilvános autóépítésük. Na és persze az is, hogy a március 23-25. között megrendezésre kerülő show belépőjegye összesen tíz egyidejű kiállításra érvényes, továbbá esélyt jelent a mindössze négy nap alatt teljesen átalakuló sportkocsi megnyerésére!

Az AMTS Autó Show szakemberei számos exkluzív járművel birkóztak már meg pályafutásuk során. Tavaly szintén egy Audi TT, előtte egy BMW Z4 Roadster, korábban pedig többek között egy Volkswagen Scirocco és a Volkswagen EOS került átalakításra, majd kisorsolásra. A csapat eddigi legkomolyabb mutatványa egy új Ford Mustang élő átépítése volt 2015-ben, mely az első Európába érkezett példányok közül került ki.

Az idei attrakcióra ezúttal is a WestEnd City Centerben alsó szintjén került sor. Mindössze négy nap leforgása alatt, teljes nyilvánosság előtt épült át a 2018-as nyereményautó, egy gyárilag is makulátlan állapotú Audi TT Coupé!

Akinek fenntartásai vannak a tuningolással szemben, az is megnyugodhat, hiszen nem csak látványos külső elemekkel cicomázták fel az egyébként is attraktív fazonú autót, hanem például a futóművét is mérnöki pontossággal hangolták a megnövelt motorteljesítményhez, valamint az új, nagyobb felnikhez. Mindezt – példa értékűen – a  közlekedésbiztonsági előírások maximális betartásával tették, melyet a teljesen törvényes műszaki vizsga és a 100%-ig legális, forgalmi engedélybe bejegyzett módosítások is igazolnak majd. Szerencsés új tulajdonosa tehát teljes biztonsággal és nyugalommal közlekedhet majd vele az utakon!

Az Audi TT kisorsolására a show harmadik napján (március 25-én), közjegyző jelenlétében kerül sor. Maga a rendezvény is rengeteg újdonságot tartogat a látogatók számára: a 2006-os start óta ez már nemcsak Magyarország, de a közép-európai régió legjelentősebb szezonnyitó autókiállítása és vására is a Hungexpón.

A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén hat pavilont és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató pedig garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

  • Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
  • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
  • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Classic Automobil Show - restaurált klasszikus autók, veteránok
  • Magyarok a világ járműgyártásában - hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
  • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
  • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
  • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
  • Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása
  • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
  • SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Egész napos programok kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

  •  

    Az Automobil és Tuning Show nyitvatartása:
    március 23-24: 9:00-19:00 óráig március 25: 9:00-18:00 óráig.


     


    További információk:
    www.amts.hu / www.facebook.com/carstyling

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    A TV2 házaspárja váratlanul különvált

    origo.hu

    Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

    metropol.hu

    „Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

    magyarnemzet.hu

    Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

    ripost.hu

    Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

    magyarnemzet.hu

    „A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

    origo.hu

    Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

    travelo.hu

    Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

    ripost.hu

    3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

    MANI

    Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

    MANI

    SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

    MANI

    Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor