Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.26.

Tudományos bizonyíték: ezért kerül veszélybe a házasságod szülés után

A szülés utáni hormonális változások még a legstabilabb párkapcsolatot is kikezdhetik. Vigyázz, mert az a hormon, amelyik az anya és a gyermek kötõdését segíti, a házasságodra is hatással lehet.

Az oxitocin, amelynek szintje a terhesség alatt illetve a szülés után ér a csúcsra, és amely többek közt az anya és a gyermeke közötti kötődést is befolyásolja, az újdonsült szülők párkapcsolatára is hatással lehet. A kutatók 188 nő oxitocinszintjét mérték a várandósság első trimeszterében, harmadik trimeszterében, és a baba megszületése után 7-9 héttel.

Ezután, csaknem 3 évvel később a tudósok azt is felmérték, hogyan áll a szülők kapcsolata. Kiderült, hogy azok a nők, akinek a szervezetében alacsonyabb volt az oxitocin szintje a terhesség alatt és a baba születése után, nagyobb eséllyel váltak el már a gyermekük egészen kis korában.

Ez vajon azt jelenti, hogy a terhesség idején jó volna mérni az oxitocinszintet, hogy megismerjük a válás kockázatát? Erről szó sincs – a párkapcsolati problémáknak még mindig a kommunikáció a legjobb megoldása. Kutatók szerint a magas oxitocinszint épp arra utalt, hogy

az érintett nők nagyobb biztonságban érezték magukat a kapcsolatukban, és élvezték a partnerük támogatását

– ez pedig olyasmi, amin már a gyerekvállalás előtt lehet dolgozni. Ráadásul az oxitocin a szexet is forróbbá teheti – persze nem közvetlenül szülés után, csak miután letelt az első hat hét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg