Létrehozva: 2016.11.22.

Ezen a papíron múlt Trump elnöksége, ha ezt Hillary megtudja, megüti a guta

Meglepõ dokumentum került elõ egy német irattárból.

1905. február 27-én Frederick Trumpot – az újonnan megválasztott amerikai elnök nagyapját – kiutasították hazájából, Poroszországból.

Az 1869-ben született nagyapa ugyanis 16 évesen úgy döntött, hogy a jobb élet reményében kivándorol az Egyesült Államokba. Ezzel azonban szabályt szegett, mivel nem teljesítette sorkatonai kötelességét. Frederick 1901-ben – már vagyonos emberként – hazalátogatott Kallstadtba, ahol beleszeretett egy helyi lányba, feleségül vette, és terveik szerint a német kisvárosban alapítottak volna családot – írja a Bild.

1905-ben azonban megérkezett a kiutasító határozat, így a friss házasok útnak indultak Amerikába. Elisabeth ekkor már várandós volt, és három hónappal később az amerikai Queensben megszületett Frederick Trump Junior, Donald Trump amerikai elnök édesapja…

Vagyis, ha akkor elnézőbbek a poroszok…

Vagyis, ha akkor elnézőbbek a poroszok…

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért