Létrehozva: 2018.09.06.

Tragikus hírt kaptunk: Szívrohamban meghalt a kiváló magyar sportoló

Nem várt hirtelenséggel, 68 éves korában elhunyt a kézilabdás.

Szívinfarktus következtében, nem várt hirtelenséggel 68 éves korában elhunyt a Debreceni Dózsa korábbi kiváló kézilabdázója, Juhász László.

A Hajdú-Bihari napló beszámolója szerint az egykori remek játékos az Irinyi János Dohányipar Technikumban lett szerelmese a kézilabdának. Már ifiként is a Dózsában kézizett, később pedig kivette részét a felnőtt csapat sikereiből is.

Irányítóként és balszélsőként lehetett rá számítani a pályán, szorgalmas játékosként ismerték, sokan szerették, elismerték és becsülték

- írták.

Juhász László búcsúztatása szeptember 10-én, hétfőn 12 órától lesz a Nagykovácsi temető (Sport u. 2.) ravatalozójában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy a legtöbben miért vásárolnak speciális élelmiszereket, és melyik a kedvenc

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

mandiner.hu

Blokád alá vette a brüsszeli rendőrség a békepárti, migrációellenes konferenciát (VIDEÓ)

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója