Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.15.

Tragikus hír: Váratlanul elhunyt az ismert magyar fociedző

Gyászolnak a sportolók, barátok és a családtagok: 54 éves korában végleg eltávozott az ismert edzõ.

Szerző RIPOST

Szomorú napra ébredtek a sportrajongók: 54 éves korában elhunyt az ismert Csongrád megyei edző, Berki István.

A Délmagyar beszámolója szerint Berki a labdarúgó-pályafutását 1972-ben a SZEOL AK-ban kezdte, volt megyei serdülő válogatott, amivel országos második helyet szerzett, később pedig megyei ifjúsági válogatott, amivel bronzéremig jutott. A SZEOL AK után játszott a Szegedi Dózsában, Szarvason, Kecskeméten, az SZVSE-ben és Tápén is.

Edzői munkásságának fontos színhelye volt Röszke: 1990-ben ő volt az, aki feltámasztotta a település futballját, és 1998-as szerepvállalásáig feljuttatta a megyei III. osztálytól a megyei I. osztályig. Ezután dolgozott a Tisza Volán utánpótlásában, majd Gyálaréten, 2003-tól a Szentmihályt irányította. Utána visszatért Röszkére az ifjúságiakhoz, majd az SZVSE következett. Egy újabb klub feltámasztásában is fontos szerepe volt, ez pedig a St. Mihály újkori története. Legutoljára Újszentivánon volt edző.

Berki István búcsúztatása november 17-én, pénteken 11 órakor lesz a röszkei Benkóczi Béla sportcentrumban, a család kérése, hogy mindenki csak egy szál virággal vegyen búcsút tőle.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó