Létrehozva: 2018.05.31.

Tragikus hír jött: holtan találták a sikeres magyar művészt

Megkapta a József Attila-díjat és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntették.

Szerző Ripost

A Könyvesblog számolt be róla, hogy 80 éves korában elhunyt Székács Vera, egyebek mellett Gabriel García Márquez műveinek magyar fordítója.

Székács Vera (eredetileg Mihalik Vera) 1937-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE BTK olasz–spanyol szakán végezte el, 1968–1993 között a Magvető Könyvkiadó irodalmi szerkesztője volt.

Õ ültette át magyarra a világhírű Márquez számos művét, így a Száz év magány, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, a Szerelem a kolera idején és a Szerelemről és más démonokról című regényt is.

Székács Vera munkásságát több díjjal is elismerték, 1998-ban megkapta például a József Attila-díjat, 2012-ben pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”