Létrehozva: 2018.07.26.

Tragikus hír érkezett: Meghalt Szabó Lajos

Az elmúlt húsz évben aktívan tevékenykedõ tagja volt a délvidéki közéletnek, 72 évesen érte a halál.

Váratlanul elhunyt a szabadkai és a vajdasági közélet mindig tettre kész, lelkes személyisége, Szabó Lajos. A szomorú hírt a Vajdaság Ma délvidéki hírportál adta közre.

Szabó Lajos 1945. október 22-én született Magyarkanizsán. Az 50-es években a szüleivel és két testvérével Szabadkára költöztek. Itt járta ki az általános iskolát, majd a tanítóképzőt is. A szabadkai Auro-Metal vállalatnál helyezkedett el, ahol a városi üzlet vezetője is volt. Később a Népkör ME titkára, majd 25 évig a szabadkai általános iskolák munkaközösségének (közös szolgálat) titkáraként tevékenykedett. Alapító tagja volt a történelmi VMDK-nak és annak a szétveretéséig a szabadkai szervezet titkára. A szabadkai Kertvárosban két ízben is önkormányzati képviselővé választották. Jelen volt a VMDP alakuló közgyűlésén Szenttamáson.

Az elmúlt húsz évben aktívan tevékenykedő tagja volt a Választmánynak, az elmúlt öt évben pedig az Intézőbizottságnak is. Egy életen át fáradhatatlanul cselekedett a közösségért és a magyarságért.

Elnöke, majd titkára volt a Kertváros Helyi Közösségnek, vezetőségi tagja a Vox Humana humanitárius szervezetnek, szervezőmunkájával hozzájárult a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület és asztaltársaság tevékenységéhez és kivette részét a Bácsország c. honismereti lap megjelentetéséből is.

Nyugodjék békében!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-