Létrehozva: 2018.12.27.

Tovább gyengült az ellenzék

A Nézõpont Intézet legfrissebb elemzése szerint a Fidesz népszerûsége nõtt, az ellenzéké csökkent az április választások óta.

Az áprilisi voksolás végeredményét az ellenzéki pártok tragédiaként élték meg, pedig például az LMP akkor önmagához képest sikeresen szerepelt. Az elmúlt 8 hónapban azonban az ellenzék helyzete tovább romlott.

A tavaszi voksoláskor a Fidesz-KDNP 49 százalékot szerzett, míg a második legerősebb párt, a Jobbik 20, az MSZP-Párbeszéd 12, az LMP 7, míg a DK a szavazatok csupán 5 százalékát kapta.

A Nézőpont Intézet napokban közzétett, a november vége és december első fele között, részben már az ellenzéki tüntetések idején készített felmérése szerint az országgyűlési választás eredményéhez képest

a Fidesz-KDNP támogatottsága hét százalékponttal nőtt,

így jelenleg a legvalószínűbb listás eredménye 54 százalék.

A Jobbik népszerűsége tovább csökkent,

az április 8-i 20 százalékos eredmény után, nyolc hónap alatt, 6 százalékpontot csökkent a párt a biztos szavazók körében, jelenleg 14 százalék adná rá a voksát.

Az MSZP és a Párbeszéd (MSZP-P) tábora 11 százalékos, nagyjából akkora, mint tavasszal.

A DK 7 százalékon áll, az LMP és Momentum támogatottsága 4-4 százalékos. A DK és a Momentum minimálisan erősödött a választások óta,

az LMP azonban már nem éri el nemhogy a választási eredményét jelentő 7 százalékot, hanem még a bejutási küszöböt jelentő 5 százalékot sem.

Az elemzés azt is megmutatta, hogy az áprilisi választáshoz viszonyítva csökkent azoknak a pártoknak a népszerűsége, amelyek részt vesznek az év végi, helyenként erőszakba torkolló tiltakozásokban. Az intézet szerint ez azt bizonyítja:

"a radikalizmusra nem vevők a választók".

Az intézet utalt korábbi közvélemény-kutatására is, amely szerint

a magyarok kétharmada elutasítja az ellenzék parlamenti "botránypolitizálását".

Az utcai politizálást hirdető pártok népszerűsége összességében a választások óta 7 százalékpontot csökkent, azzal, hogy a radikalizmus felé fordulnak, csak a társadalom egy szűk rétegének támogatottságát tudják megszerezni - olvasható az elemzésben.

A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP 38, a Jobbik 9, az MSZP-Párbeszéd 6, a DK 4, az LMP, a Momentum, az MKKP 2-2, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 1 százalékos népszerűségű.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Tragédia: elesett az első német város a klímaharcban

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-