Létrehozva: 2018.10.26.

Tovább dagad a Wellhello körüli botrány: már a számlákat is befagyasztották

A fiúk egyelõre nem tudták megbeszélni a vitás kérdéseket, ennek az lett a vége, hogy egy ideig senki sem kap egy forintot sem a slágerek után.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) befagyasztotta a Wellhello bizonyos dalai után járó pénzeket.

Az a történet állt elő, hogy amíg nem tudjuk megoldani a vitás helyzetet, a pénzeket befagyasztottuk. Ügyvédek segítenek abban, hogy közös nevezőre jussunk, de én azt szeretném, ha nem pereskednénk egymással évekig” – mondta Karácson Tamás, azaz Fluor.

Korábban a frontembereken kívül két tagja a Facebookon jelentette be, hogy kiszáll, emellett két hangmérnök is bedobta a törölközőt. Ezután Fluorék – bizalomvesztésre hivatkozva – két másik zenésztől is megváltak. A vitát a korábbi szaxofonos nyilatkozata robbantotta ki, amely szerint Fluor megfenyegette.

„Rengeteg feszültség volt bennem, de nem tartom életszerűnek a rendőrség bevonását, nem történt életveszélyes fenyegetés. Már jó ideje megy a zúgolódás az anyagiak miatt” – mondta Fluor, akivel a Wellhello az elmúlt négy évben csúcsra jutott.

Ám nem csak a bulikon lehet jól keresni, akár egy havi fizetésnyit is összezenélhettek egy-egy alkalommal a wellhellósok –, a jogdíjak után is szép summa jut a tagoknak, persze, nem egyenlő részben: és ebben nem értenek egyet a jelenlegi és volt tagok, írja a Blikk.

„Többen rosszul jelenthették le magukat az EJI-nél úgy, hogy mi erről hosszú ideig mit sem tudtunk. Amikor ez kiderült, akkor volt, aki javította a hibát, de volt, aki nem akarta” – magyarázta Fluor.

„Bartók Máté gyönyörűen szaxofonozott a Diaz és általam megírt Rakpart végén, de nem gondoljuk úgy, hogy ezért neki teljes jogú tagként ugyanannyi járna, hiszen egy kész dal végét tette jobbá. Fájó az egykori zenekartagok, korábbi barátok elégedetlensége, de ez kettőnk projektje, egy kész produkcióba vontuk be a zenészeket, szóval ebből adódóan nekik nem jár annyi, mint a frontembereknek.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Annyira torkig vannak a helyiek a turistákkal a spanyol Kanári-szigeteken, hogy éhségsztrájkba léptek

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese