Létrehozva: 2017.10.21.

Padlóra került a pedofíliával gyanúsított magyar úszóedző

Kozma Dominik ugyan elhagyta a trénert, de a jó viszony továbbra is a megmarad a páros között.

Mint ismert, a hazai úszóvébé egyik sztárja, Kozma Dominik elhagyja edzőjét. Az MTK-ból a BVSC-be megy, így már nem dolgozik Tóth Ramonnal. Azzal a szakemberrel, akit idén áprilisban azzal gyanúsítottak meg, hogy tanítványainak küldött magára meztelen fotókat.



Tóthot a szövetség felfüggesztette a válogatottbeli munkavégzés alól, így szörnyű hónapokat élt át.

"Egy ilyen ügy mindenkit megviselne. Nem tagadom, én is padlóra kerültem. Most próbálom újra felépíteni magam. Hazudnék, ha azt mondanám, túltettem magam az elmúlt fél éven"

- fogalmazott a Borsnak Tóth, aki hozzátette, a váltás ellenére Kozmával jó barátok maradnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát