Létrehozva: 2017.02.14.

Új szerepben tör a csúcsra Tóth Gabi kedvese!

Molnár Tibi, alias Trap kapitány Oláh Gergõ csapatával folytatja tovább a pályáját.

Habár nem jutott tovább A Dal 2017 döntőjében Oláh Gergő csapata, a Roma Soul, mégsem szomorkodnak, helyette Tóth Gabi kedvesével, Molnár Tibivel egészítik ki a csapatukat. 

Tibi A Dal során sokat segített a Roma Soulnak, ezért mostantól produceri minősítésben folytatja tovább a munkát velük.

"Senkinek sem sikerült az elképzeléseinket megvalósítani, csak Tibinek. Az ő munkájára mondtuk azt a fiúkkal, hogy ez az, ezt akartuk" - mondta el Oláh Gergő a Lokálnak, és hozzátette, szeretné, ha a közös munka még sokáig folytatódna.

Molnár Tibi sincs ezzel másként, már el is döntötte, pontosan milyen poszton tevékenykedne tovább.

"Együtt maradunk, ez már a műsor alatt is kezdett egyértelművé válni. Mostanra pedig kikristályosodott a kép előttünk, mit is kell a Roma Soulnak képviselnie. Jómagam innentől a producere és szájdobosa leszek a produkciónak."

Tibi nem csak a Roma Soul produkciójában, de kedvese, Tóth Gabi dalában is közreműködött, szerzőtársként. Az énekesnő tovább is jutott a legjobb nyolc közé, így szombaton kiderül, hogy ő képviselheti-e országunkat a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor