Létrehozva: 2018.11.05.

Tortát lakmározott Arun az első szülinapján

Vasárnap ünnepelték a Fõvárosi Állatkertben a kis elefánt, Arun elsõ születésnapját. Nagyon sokan voltak kíváncsiak a szülinaposra, többen ezért mentek ma az állatkertbe.

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvívője elárulta a %Ripost%-nak:

bár az aranyos állat születésnapja november 8-ra, csütörtökre esne, úgy gondolták, hogy kicsit előrébb hozzák és az őszi szünethez kapcsolódó események között köszöntik fel a kicsit, hogy minél több gyerek vele ünnepelhessen. 

Nagyon sokan voltak kíváncsiak a szülinaposra, többen ezért mentek ma az állatkertbe.

Arun eleinte kicsit bátortalanul közeledett az elefántcsemegékből kreált emeletes torta felé az elefántcsalád többi tagjával, majd belekóstolt a finomságba.

A kis elefánt életét már első perctől nyomon lehetett követni, a születéséről videó is készült, ami nagy népszerűségnek örvendett. A nevének a kiválasztása sem volt hétköznapi, szavazással döntötték el Angele és Assam fiának a nevét, így lett Arun.

Az apa, ahogy az elefántoknál szokás, nem él együtt a családdal. A kiselefánt nővére, Asha pedig nehezen viseli, hogy már nem ő az első. Az állatkerti gondozók szerint többször adódik emiatt konfliktus és ilyenkor a csordavezér anya fegyelmezni szokta Ashat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra