Létrehozva: 2018.02.22.

Magyar híresség vette magához a rendőr által bántalmazott kiskutyát

Az Állatvédõrség vezetõje elmondta, valójában milyen állapotban van a megvert állat.

Tornóczky Anita vette magához azt a kiskutyát, amit egy videofelvétel szerint a gazdája brutálisan bebokszolt a csomagtartóba.

A dányi férfi mindezt rendőri egyenruhájában tette, ami súlyosbítja az esetet, ám most már hiába bánja a tettét: az ebet elvették tőle és új gazdát keresnek számára.

A helyiek által Pötyiként ismert, valójában Zora nevű állat Tornóczky Anitához, az Állatvédőrség vezetőjéhez került, aki addig vigyáz a kutyára, míg nem találják meg az új gazdikat.

"Óriási hiszti ment a történtek körül: volt, aki macskának és huskynak hitte Zorát, valaki pedig azt is megkérdőjelezte, hogy tényleg ez a kutya volt. Egyébként Zorát rendőrautóval hozták hozzám, miután elvették a gazdájától. Nem egy bántalmazott állatról van szó. Teljesen jól van, kiegyensúlyozott és kozmetikázott kislány, cuki rózsaszín nyakörvvel és pórázzal" – mondta el a Borsnak Anita, aki arról is beszélt, mi lesz a kutya sorsa.

Sikerült beszélnünk a rendőrrel, aki lemondott a kutyus tulajdonjogáról, és borzasztóan bánja a tettét.

Arra, hogy visszakerüljön a kutya a rendőrhöz, már nincs semmi esély, és Anitánál is csak addig időzik, míg nem találnak neki végleges örökbefogadót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom