Létrehozva: 2018.07.03.

Váratlan fordulat, ezt látta az özvegy Torgyán József sírjánál

A Ripost elkísérte a tavaly januárban elhunyt politikus özvegyét, Torgyán Marikát a Farkasréti temetõbe.

Öt hónappal azután, hogy egy kidőlt fa rádőlt Torgyán József méregdrága sírjára a Farkasréti temetőben, végre befejeződtek a sokáig húzódó felújítási munkálatok. A politikus özvegyét, Torgyán Marikát a %RIPOST% vitte ki a sírkertbe, hogy lássa a végeredményt. Marika könnyes szemmel állt a nyughely mellett, megszólalni is alig tudott...

Az özvegyet rettentően megviselte, hogy a februárban megrongálódott síremlék felújítása ennyit csúszott, már-már le is mondott arról, hogy tavaly januárban elhunyt férjének ismét olyan sírköve lesz, ami méltó hozzá. Az impozáns műalkotás ráadásul egy óriási szívet ábrázolt, ami a megbonthatatlan lelki összetartozást jelképezte, és nagyon fontos volt neki.

Hétfő délelőtt hosszas várakozás után végre sor került a munkálatokra, így amikor Marika és lapunk munkatársa kora délután megérkezett a Farkasréti temetőbe, a gránittömb újra olyan volt, mint azelőtt a szörnyű vihar előtt. Sőt, az özvegy még azt a márványból készült Kisgazda relikviát is elhelyezte a nyughelyen, amit anno még Torgyán kapott a Kisgazdáktól. Ám ezelőtt még elkísértük őt a temető bejáratánál lévő virágoshoz, ahol egy gyönyörű rózsacsokrot készíttetett, és mécseseket is vett.

Bár Marika kifejezetten beszédes volt, miközben a temető felé tartottunk, a felújított sírnál állva elcsendesedett a meghatottságtól. Némán helyezte el az impozáns virágcsokrot, és gyújtotta meg a mécseseket. Nem csoda, hiszen a sok várakozás annyira megviselte, hogy nemrég még kórházba is került, a szívével voltak problémák.

"Nagyon fájlalom, hogy ennyi ideig tartott a felújítás, bár tudom, egy hiányzó elemre kellett ilyen sokat várni. Nem is tudom igazán elmondani, hogy most mit érzek, de nagyon örülök, hogy eljött ez a nap"

Bár a nyughely a februári vihar óta borzalmas állapotban volt, a temető csak áprilisban hagyta jóvá a renoválást. A munkálatok összesen hatszázezer forintba kerültek, majdnem annyiba, mint az eredeti sírkő. Szerencsére ezt fizette a biztosító. A sírköves szakember azonban amellett, hogy helyreállította a szív alakú műalkotást, újraaranyozta a kissé kopottas betűket, így a sírkő végre valóban méltó a Független Kisgazda Párt néhai elnökének emlékéhez.

Összehasonlításképp, februárban még így nézett ki a sír.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”