Létrehozva: 2019.05.05.

Tömegverekedés a beregszászi Különtanyán, százan estek egymásnak

Az incidens során kisebb tûz is keletkezett, annak oltására a tûzoltóságnak is ki kellett szállnia.

Két csoport esett egymásnak Beregszászban, jelentette a Zakarpattya Online. Az ukrán rendőrség tájékoztatása szerint a két csoport közötti nézeteltérés verekedéssé fajult. Az incidensnek a helyszínre kiszálló rendőrjárőr vetett véget. Másnap is folytatódott a szembenállás, a dulakodókat ismét a rendőrség választotta szét.

A mukachevo.net úgy tudja, az eset a beregszászi Különtanyán történt, a helyi, illetve a szomszédos Jánosiból érkezett banda között támadt konfliktus. Mintegy százan estek egymásnak.

Bár az első híradások szerint az összecsapásban többen megsérültek, utóbb közölték, a Beregszászi Járási Központi Kórházban csak egy sérültet láttak el. A rendőrség ugyanakkor cáfolta a hírt, mely szerint a tűzoltófecskendő vízsugarával kellett szétválasztani a verekedőket. Tájékoztatásuk szerint az incidens során kisebb tűz keletkezett, annak oltására szállt ki a helyszínre a tűzoltóság.

Utóbb a rendőrségen egyetlen személy tett feljelentést, az ügyben garázdaság miatt indult eljárás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-