Létrehozva: 2018.05.01.

Több száz nőt ért váratlan sokk: kiderült, hogy halálos betegek

A legszomorúbb az egészben, hogy ha idõben diagnosztizálták volna a betegséget, akkor jó eséllyel gyógyítható lett volna.

Leo Varadkar ír miniszterelnök vizsgálatot rendelt el a 2010 és 2014 között végzett méhnyakráktesztek ügyében. A napokban derült ki ugyanis, hogy az akkoriban végzett tesztek legalább 208 esetben tévesen ítéltek rákmentesnek valójában méhnyakrákban szenvedő nőket. 17-en közülük időközben belehaltak a betegségbe, amely ha időben felfedezik, gyógyítható lett volna.

A tesztek hibáját már 2014-ben feltárta egy belső vizsgálat, de ezt akkor eltitkolták, és nem értesítették az érintetteket - írja a nytimes.com. Az esetre azért derült fény, mert egy már gyógyíthatatlan nő 2,5 millió dolláros peren kívüli egyezséget kötött a teszteket végző amerikai céggel. Amikor súlyosbodó panaszai miatt újravizsgálták korábbi tesztjét, akkor derült fény rá, hogy már az alapján is rákos volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya