Létrehozva: 2015.06.06.

Több millió hamis eurót árult bécsi káváházakakban öt magyar

Az elfogottak között található a pénzhamisítási ügylet feltételezett kitervelõje, egy 43 éves, Bükön, a híres gyógyfürdõ falujában élõ magyar férfi is.

 Mintegy 300 ezer euró (47 millió forint) hamis pénzt foglaltak le egy bécsi kávézóban – idézte az MTI az osztrák APA hírügynökség jelentését. A bűnbanda egy osztrák és öt magyar tagja már a hatóság vendégszeretetét élvezi.

 

Az euró 2002-es bevezetése óta ez az egyik legnagyobb hamispénz-fogás az országban az APA osztrák hírügynökség szerint. A bűnbanda 37 éves burgenlandi tagja egy bécsi kávéházban 150 ezer euróért (mintegy 46,8 millió forintért) kínálta eladásra a bankjegyeket egy érdeklődőnek, aki a rendőrséghez fordult – derült ki a hírügynökségi jelentésből.
 

Az osztozkodás elmaradt

 

Ezután már álruhás rendőrök is megjelentek az "érdeklődővel" együtt a bankjegyek megbeszélt átadásánál a bécsi Montecuccoli téren. Miután a 37 éves eladó a lakásába vezette a férfit, hogy átnyújtsa neki a több mint 292 ezres névértékű hamis eurót, a hatóságok elfogták a férfit. Ezt követően a nyomozók a nyilvánvalóan a haszon elosztásának reményében a lakásba érkező három magyar férfit és két magyar nőt is őrizetbe vették.

Az elfogottak között található a pénzhamisítási ügylet feltételezett kitervelője, egy 43 éves, Bükön, a híres gyógyfürdő falujában élő magyar férfi is. A bécsi rendőrség szóvivője azt mondta, egyelőre nem tudják, hol állították elő a hamis bankjegyeket, a nyomozást azonban az Interpolon keresztül Magyarországra is kiterjesztették.

 

Mit tegyünk, ha…

 

Egyelőre azt sem hozták nyilvánosságra a hatóságok, hogy mennyire voltak alkalmasak megtévesztésre a hamis bankjegyek.

Az Európai Központi Bank (ECB) magyar nyelvű tájékoztatójában részletes ismertető olvasható az euró bankjegyek biztonsági elemeiről, valamint arról is: mit tegyünk, ha hamis bankjegy kerül a kezünkbe?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor