Létrehozva: 2019.03.08.

Több milliárd a tét: Ha valamikor, most érdemes lottózóba menni

Ezen a héten az Ötöslottón és a Hatoslottón is tíz számjegyû a fõnyeremény, látványosan megugrott az eladott szelvények száma. A napi izgalomra vágyóknak a Kenó ígér minden nap egymilliárd forintot.

Egyetlen hét alatt közel nyolcszázezerrel több lottószelvényt töltöttünk ki, mint az előző héten. Ezen a héten újabb rekordot várnak a szervezők. Három olyan játék is van ugyanis, ahol milliárdos nyeremény vár a szerencsésekre: az Ötös- és a Hatoslottó, valamint a Kenó.

Az utóbbinál mindig egymilliárd a tét. Az Ötöslottón 23 hete halmozódik a pénz, ezen a héten már 3 milliárd 55 millió forintot vihet haza az, aki eltalálja az öt számot. Ha a szombati húzáson egyetlen játékos lesz ilyen szerencsés, akkor ő lesz a játék történetének 5. legnagyobb nyertese!

A Hatoslottó 1,3 milliárd forintos főnyereménye szintén csábító, különösen, ha figyelembe vesszük a nyerési esélyeket. Míg az Ötöslottón 1 a 44 millióhoz az esély a telitalálatra, addig a Hatoslottón ez az arány közel 1 a 8 millióhoz.

„Az Ötöslottón 1 milliárd, a Hatoslottón pedig 500 millió forint az a nyereményszint, ami fölött határozottan megnő a játékos kedv” – tudta meg a %Ripost% a Szerencsejáték Zrt.-től. „Jól példázza ezt, hogy míg idén a hetedik játékhéten az Ötöslottón 1,2 millió, a Hatoslottón pedig 650 ezer szelvény játszott, addig a nyolcadik héten az előbbiből 1,7 milliót, az utóbbiból 930 ezret töltöttek ki a játékosok.”

Ráadásul ezen a héten – nőnap alkalmából – még egy meglepetéssel kedveskedik a Szerencsejáték Zrt. A Tippmix tiszteleg a női sportolók előtt, a szemfüles játékosok egyedi, tematikus szelvényajánlókkal találkozhatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANIMÉKER

Tiéd lett a 650 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Ezek a legnagyobb lakásbiztosítási csapdák. Mutatjuk, hogyan kerülheted ki őket!

MANIMÉKER

Tiéd lett az 535 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Kismamaként dolgoznál? Ezekre figyelmeztet a jogtanácsos

MANIMÉKER

Topless takarítással keresi degeszre magát a szexi szobalány - Videó

MANIMÉKER

Tiéd lett a 410 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Tiéd lett a 265 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Elvitték minden idők eddigi legnagyobb Ötöslottó jackpotját