Létrehozva: 2019.04.25.

Több megyében csaptak le a nyomozók, ezeket találták

A Gyõr-Moson-Sopron és Vas megyében több helyszínen végrehajtott, összehangolt akcióban öt személyt vettek õrizetbe a rendõrök.

Az osztrák társszervek közreműködésével végrehajtott művelet eredményeképpen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei egy közös rajtaütés keretében fogták el a terjesztőket, akik Magyarország területére nagy mennyiségben hozták be és értékesítették a kábítószert - írja a police.hu.

A beszerzett információk alapján a kábítószer beszállításakor öt férfit értek tetten a rendőrök még hétfőn a késő esti órákban Harkán, ahol 3500 gramm kábítószergyanús fehér port, valamint a porciózáshoz és értékesítéshez szükséges eszközöket foglaltak le. Ezzel egy időben Kópházán is intézkedtek a rendőrök egy nővel szemben, aki szintén szerepet játszott a kábítószer behozatalának szervezésében.

A KR NNI felkérésére a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Szombathelyi Rendőrkapitányság közreműködésével, valamint a KR NNI munkatársaival kedden éjfél körül ellenőriztek egy szombathelyi szórakozóhelyet, valamint kutatást tartottak egy szintén szombathelyi lakásban, ahol lányok futtatásával kapcsolatos feljegyzéseket is lefoglaltak.

A KR NNI Felderítő Főosztály Vagyonvisszaszerzési Hivatal a gyanúsítottaktól több helyszínen közel 121 millió forint értékben vett zár alá lakóingatlant, illetve foglalt le készpénzt, telefonkészülékeket és több nagy értékű luxusautót.

A KR NNI munkatársai az elfogott hat személy közül B. Lászlót, K. Hajnalkát, T. Dávidot, T. Krisztiánt, valamint B. Gábort kábítószer-kereskedelem bűntett, valamint további bűncselekmények gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás