Létrehozva: 2017.10.21.

Több ezer ukrán és szerb vendégmunkás van Magyarországon

Az optimisták szerint akár 100.000 ukrán is lehet egy-két éven belül. Három-öt éven belül pedig jöhetnek az ázsiai vendégmunkások is.

100.000 ukrán vendégmunkás érkezhet Magyarországra. Ezzel a címmel vezette fel írását a Napi.hu az emberi erőforrások vezetőinek konferenciájáról.

Még tavaly a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége dolgozott ki egy javaslatot, a “kulturálisan beilleszthető” és szakképzett munkások Magyarországra csalogatására, az idén pedig médiakampányt is indítottak Ukrajnában.

Toborzó irodák nyíltak Kijevben, Ungváron és Odesszában. Mindezek hatására szeptemberig 9.000 ukrán és szerb vendégmunkás jelent meg a hazai munkaerőpiacon. Újabb szerződések is láthatáron vannak, ezért ez a szám az év végéig tovább nőhet.

Nagyon optimista becslés szerint az új vendégmunkások száma 1-2 éven belül a 100.000 főt is elérheti.

Sokan attól félnek, hogy akiket itthon kitanítunk, tovább fognak menni nyugatra. A tapasztalatok egyelőre pozitívak, most ez még egyáltalán nem érzékelhető. Az egyik felszólaló megjegyezte, hogy az ukránok felelősségteljes és keményen dolgozó emberek, akik tisztelik a munkát és hatékonyan teljesítenek.

Már az eredeti javaslatban is szerepelt 750, harmadik országbeli munkavállaló toborzása, szűrése, felkészítése, szükség esetén átképzése és Magyarországon való munkába állítása.
A Napi.hu tegnapi kiadásában erről beszélt a Market Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki szerint

3 -5 éven belül reális opció lehet kínai, vietnami, indonéz és pakisztáni vendégmunkások szerződtetése a rettentő munkaerőhiány enyhítésére.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrült dráma a BL-ben, kiesik az egyik nagy esélyes - élő

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő

KÜLFÖLD

Egy pillanatra fordított hátat: kádba fulladt egy 7 hónapos kisfiú, édesanyja összetört

KÜLFÖLD

Franciaország és Oroszország közös megemlékezést tart