Létrehozva: 2016.11.08.

Titkolóznak: erre senki sem számított a bőnyi rendőrgyilkossal kapcsolatban

A bõnyi rendõrgyilkossággal gyanúsított férfit kihallgatták a rendõrök, a múlt héten derült ki, hogy vallani fog, korábban nem volt együttmûködõ.

A tököli rabkórházban hallgatták ki hétfő délután azt a 76 éves férfit, aki október 26-án házkutatás előtt fejbe lőtte a kiemelt főnyomozót, Pálvölgyi Pétert.

A hétfői kihallgatásánál kirendelt védője helyett már egy másik, meghatalmazott ügyvéd védte - írja a Velvet. Az ügyvéd múlt héten készséggel beszélt védence állapotáról és terveiről. Akkor azt mondta, hogy Gy. István együtt kíván működni az ügy vizsgálóival, és részletes vallomást fog tenni. Tegnap már senki nem akart nyilatkozni arról, hogy mi történt a kihallgatáson.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának hétfői ülésén az kiderült, hogy Gy. nem azonnal tüzelt, a támadást legalább  húszpercnyi beszélgetés előzte meg. A rendőrök azért is lehettek óvatlanok, mert Gy. beengedte őket, a kutyáját is bezárta.

Mint arról a %Ripost% is írt, október 26-án a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást akart tartani egy bőnyi nyugdíjasnál, feltehetően az illegálisan tartott fegyverei miatt. A 76 éves férfi azonban nem akart együttműködni, és tüzet nyitott a nyomozókra. Egy rendőr meghalt, Gy. István megsérült.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó