Létrehozva: 2016.06.07.

Titkolózik a NASA: építmények lehetnek a Pluto felszínén!

Füstszerû képzõdményeket fedeztek fel a Pluto körül, egybõl megindultak a találgatások, miszerint a NASA elhallgat valami fontosat...

Lelkes amatőrök vettek valami furcsát észre a törpe bolygó felszínén. Szerintük egy kb. 15 km átmérőjű, füstszerű valami gomolyog a Plútó körül. Azonnal új összeesküvés-elméletek jelentek meg a világhálón, eszerint a NASA kreálta a füstszerű jelenséget, így szeretnék eltüntetni a kíváncsiskodók elől, amit a Pluto rejt. Az ufóhívők nem zárják ki, hogy  földönkívüliek által készített épületek vannak a bolygó felszínén. 

Tyler Glockner ufóvadász töltötte fel a Youtube-ra a szerinte bizonyító erejű képeket - írja a DailyStar. A férfi állítja, hogy sikerült számítógépes utómunkával eltávolítani a homályosságot, és így  fekete színű építmények tűntek elő a bolygó felszínén. Tyler úgy véli,

bizonyítékok vannak arra is, hogy a NASA ugyanezt műveli a Marson, valamint a Merkúron. 

Meglepő módon a NASA most reagált a vádakra. Azt állítják, hogy semmit sem rejtegetnek, a homályos foltokat a napsütés hatására a bolygón keletkező metánfelhők okozzák. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba