Létrehozva: 2015.12.10.

Titkok, botrányok a legendás teniszező életéből

A pályán a becenevének megfelelõen Jégemberként viselkedett, de nem úgy a magánéletben. Borított a sportoló exfelesége.

Björn Borg botrányoktól sem mentes életéről eddig is sokat tudhattunk, de exfelesége könyvéből még így is megdöbbentő részletek derülnek ki a legendás teniszezőről.

1989-től három évig tartott a házasságuk. A viszonylag rövid kapcsolatuk alatt is sokat megélt a korszakos teniszzseni mellett az olasz énekesnő, Loredana Berté.

A kokainfüggősége gyógyíthatatlan volt. Már-már veszélyt jelentett a társadalomra.

Loredana több érdekes sztorit mesél a könyvében. Szerinte a versenyekről hazatérve mindig megszállták Borgot a démonai.

Életmentő gyomormosás

Boldogság és az őrület, a szorongásos zavarok között libikókázott. Egy ízben például tőle kért kölcsön ötmillió lírát a teniszező, hogy bevehessen egy doboznyit a randidrogként is ismert Rohypnolból. 1989-ben előfordult, hogy csak a gyomormosás mentette meg Borg életét.

Az énekesnő arról is említést tesz, hogy a teniszezőt gyakran üldözési mánia gyötörte, mindenütt rá leső újságírókat és fotósokat látott. A szexben is számára felháborító ötletekkel állt elő. Már amikor nem kellett szakemberhez fordulniuk, mert hónapok óta nem feküdtek le egymással.

Hármasban akart lefeküdni velem és még valakivel. Ennek már a gondolatától is undorodtam.

Borg nem csak az ágyban kereste az izgalmakat: Loredana szerint betegesen vonzódott a „furcsa játékokhoz”. Egyszer odáig jutott, hogy a szájába dugta egy pisztoly csövét, hogy orosz rulettet játszva kockáztassa az életét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát