Létrehozva: 2018.04.27.

A mentők se hittek a szemüknek, így menekült meg a Tiszán ragadt férfi

A mentõk éppen az állomásra tartottak visszafelé, amikor szerdán megpillantották az uszadékfák tetején a férfit.

Nem tudni, honnan jött, nem tudni, hová tartott, mint ahogyan azt sem, hogyan kerülhetett a Tisza vizén úszó szemétsziget kellős közepére az a férfi, aki csak a szerencsének köszönheti, hogy még él.

"A klinikáról a mentőállomásra tartó mentőegység szerda hajnalban észlelte a Tiszában lévő uszadékot, amelynek a tetején megpillantottak valakit" – idézte fel a történteket Hangai József, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

"Azonnal megálltak, ám akkor még nem volt hozzáférhető, több méterre a parttól sodródott. Nyugtatták őt, hogy maradjon mozdulatlan, hiszen eléggé instabil volt az uszadék" – tette hozzá a szóvivő, aki arról is beszélt, hogy a férfi végig eszméleténél volt, enyhe kihűlés jeleit mutatta, megfigyelésre a közeli kórházba szállították.

A víz felszínen sodródó embert a katasztrófavédők mentették ki az uszadék fogságából. "Hajnalban érkezett a bejelentés az esetről, ahová a szegedi hivatásos egységek érkeztek. Kollégáim dugólétra, kötél és egy speciális mentődeszka segítségével húzták ki a férfit, majd adták át a mentőknek" – árulta el Molnár Krisztina, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelem szóvivője a Blikknek.

A pórul járt férfi csak a szerencsének köszönheti, hogy nem a gyászhírekbe került be, amikor feltehetően egy átmulatott éjszaka után szárazföldnek vagy stégnek nézhette a víz tetején úszkáló, a part vonalánál éppen megakadt hordalékot.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság nem indított eljárást az ügyben, mint mondták, de biztonsági intézkedésként közreműködtek az érintett kórházba szállításában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-