Létrehozva: 2016.06.04.

Thomas Doll döntött! Nagy bejelentést tett a jövőjéről

Csak jövõ nyáron jár le a szerzõdése, de úgy néz ki, nem addig marad a Fradinál. Készek a tervei a következõ 5-8 évre, és ebben Németország is szerepel.

A szombati Németország-Magyarország válogatott mérkőzés apropóján sok mindenről faggatták a német lapok Thomas Dollt. A bajnok Ferencváros szakvezetője a Sport1-nek nem csak Bernd Storck és Andy Möller munkájáról, és a mieink Eb-esélyeiről beszélt lelkesen, de arról is, hogy megtalálta a boldogságot Budapesten.

Hihetetlenül szép időszakot élek meg labdarúgóedzőként. Itt az első naptól kezdve minden összepasszol.

Szépen fejlődik a csapatunk”

– emelte ki Doll, aki a klubvezetők bizalmával és a játékosai sikeréhségével, erős karakterével magyarázza a Fradi sikereit.

A német tréner szerint nem szabad alábecsülni a magyar válogatottat, amely éppen annyira esélytelen az Eb-n, amennyire 2004-ben az volt a – végül tornagyőztes – görög csapat is. Az Európa-bajnokságra öt magyar és egy szlovák, a Copa Américára egy ecuadori focistát adó Doll szerint bárhol kedvét lelheti a munkában, nem csak odahaza Németországban.

Sőt, egyelőre nem is tervezi a hazatérését, az ajánlatai ellenére sem.

„Nagyon is jó helyen vagyok Budapesten, és

szerződést fogok hosszabbítani 2019-ig.

Mindenki elégedett, és a történetünknek még messze nincs vége.”

Tervei szerint csak 5-8 év múlva vállalna munkát újra a német futballban a Hamburg és a Dortmund korábbi trénere. De akkor sem erőltetné a dolgot.

„Ha egy nap valakinek szüksége lesz rám, beszélhetünk róla. De egyelőre úgysem engednének ki az országból” – utalt a ferencvárosi népszerűségére Doll, akinek a jelenlegi szerződése jövő nyáron jár(na) le a zöld-fehéreknél.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda