Létrehozva: 2018.01.24.

Kiderült, mégsem a vajhal ölte meg a Thaiföldön nyaraló magyart

Egy másik fajta hal lehetett a végzetes vacsorában, mert a vajhal fogyasztása nem okoz ilyen durva tüneteket.

Ahogy arról korábban a Ripost is beszámolt, meghalt egy magyar férfi Thaiföldön vacsora után. Korábban a sajtóban körbejárt a hír, hogy a férfi halálát vajhal okozhatta. Valójában találgatás folyik, a mostani helyzet szerint egészen más dolog történhetett. A tragédiát az okozhatta, hogy a vajhalat sokszor összekeverik a kígyómakrélával, amely valóban okozhat mérgezést.

A kígyómakréla valóban mérgező: viaszésztert tartalmaz. Az első tünetek, azaz a hasi görcsök, illetve a hányás és hasmenés 2 és fél órával a fogyasztás után jelentkezik, és 1-2 napig észlelhető. Mivel a hal nagy mennyiségű megemészthetetlen észtert tartalmaz, a legtöbb ajánlás szerint 170-200 grammnál többet nem szabad elfogyasztani belőle.

A kígyómakréla fogyasztásának egy másik, ritkább hatása a makrélamérgezés. Tünetei igen változatosak, és 10-30 perccel a fogyasztás után jelentkeznek. A mérgezés fejfájást, hányingert, izzadást, szédülést, illetve száj- és torokégést vált ki. Szélsőségesebb esetekben viszont homályos látást, légzési nehézséget, nyelvduzzanatot vagy éppen halált is okozhat.

A fentiek fényében valószínű, hogy a Thaiföldön meghalt magyar férfi vajhal elnevezés alatt kígyómakrélát fogyasztott, a korlátlan fogyasztás miatt pedig vélhetően az ajánlott mennyiségnél többet evett a halból. Biztos választ azonban csak a boncolás ad majd.

A két hal elnevezése sokszor csak a latinban különbözik, a polcokra ugyanazzal a címkével kerülnek. A valódi vajhal neve Peprilus spp, míg a kígyómakréláé Lepidocybium flavobrunneum.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

mandiner.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség, hogy ellehetetlenítsék a konferenciát, ahol Orbán fog beszélni (VIDEÓ)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Puszit dobott az idős férfi a fiatal nőnek, öt perc múlva már nem élt

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-