Létrehozva: 2017.09.18.

Tesznek a milliókra a Fradinál, Doll reagált

Sokkal fontosabb a tabella, mint az MLSZ-szabály. Úgy tûnik, egyelõre a zöld-fehéreknek döntöttek jól.

Mint arról a %RIPOST% is beszámolt, a portugál Guimaraes focicsapata 11 nem európai játékossal a kezdőjében állt ki az Európa-ligában. Ennek apropóján, megnéztük, a magyar együttesek hány idegenlégióssal szerepelnek az NB I-ben.
A Magyar Labdarúgó-szövetség szabályozásában a fiatalok szerepeltetését és a légiósok korlátozását ajánlja a klubok számára, ha ez létrejön, akkor kapnak plusz pénzt a csapatok.

Ennek fényében is érdekes Thomas Doll nyilatkozata, a Fradi német mestere a Honvéd 3-1-es legyőzése után beszélt a kezdő tizenegyről:

A fiatalokra is számítunk, de hagyunk még időt nekik a fejlődésre

– mondta ezt Doll annak kapcsán, hogy sorozatban másodszor nem szerepeltetett utánpótlás-korú embert.

Ehelyett a Vasas ellen is 5-5 légióssal, valamint rutinos válogatott emberekkel állt fel a Fradi, melynek színeiben a korábban „senki által nem ismert” ghánai Paintsil második meccsén is betalált új klubjában. A tabella a zöld-fehéreket igazolta, azaz, ha a csapat bajnok akar lenni, akkor az eredményességért le kell mondani az MLSZ millióiról.

A %RIPOST% napilap hétfői számából megtudhatod, hol mennyi légióssal harcoltak a hétvégén az NB I-ben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó