Létrehozva: 2019.02.26.

Terroristákat segíthet az ENSZ politikája

Ha az ENSZ nem adja fel jelenlegi, teljesen elfogult migrációpárti álláspontját, akkor rendkívül komoly veszélyt hozhat Európára a következõ hónapokban - mondta Szijjártó Péter hétfõn Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, valamint az ENSZ Leszerelési Értekezletén.

A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon elmondta: felszólalásaiban kifejtette, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezetet a korábban általa elfoglalt területek 98 százalékáról ki tudta szorítani az ellene létrejött globális koalíció, amelyhez Magyarország is csatlakozott. Ez azonban nem jelenti az Iszlám Állam végét.

A terrorszervezet teljesen új stratégiára tért át, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy

megpróbálja visszaküldeni a korábban hozzá csatlakozott zsoldos terroristákat azokba az országokba, ahonnan érkeztek.

Mintegy ötezren harcoltak az IÁ oldalán olyanok, akik EU-tagállamok polgárai, és ők most megkezdték a visszatérési kísérleteket. Erre enged következtetni az a tény is, hogy

az utóbbi hetekben mind Boszniában, mind Macedóniában többször is elfogtak IÁ-hoz tartozó személyeket.

Az is világosan látszik, hogy a zsoldos terroristák visszatérésének útvonala a Nyugat-Balkánon át vezet, ezért rendkívül fontos, hogy a nyugat-balkáni és a közép-európai országok továbbra is minden erejükkel megvédjék a határaikat. Ha ez nem így történik, akkor megnyílhat az út a zsoldos terroristák visszatérése előtt.

Szijjártó Péter felszólalásaiban mindkét fórumon nyomatékkal hangsúlyozta, hogy

az ENSZ-nek haladéktalanul fel kellene hagynia a migrációt támogató álláspontjával, mert ettől kezdve minden egyes újabb migránshullám meg fogja könnyíteni a zsoldos terroristák visszatérését Európába.

A miniszter felszólította az ENSZ-t, hogy változtasson migrációs álláspontján.

„Mostantól, aki a migrációt támogatja és újabb migrációs hullámok elindulásához járul hozzá, az gyakorlatilag elképesztő veszélyt hoz Európára a zsoldos terroristák meginduló visszatérési kísérletei miatt”

– jelentette ki Szijjártó Péter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elmaradt a nyár, júniusban még a hó is esett

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak

POLITIK

Hídpénzbotrány: A Mammutban vehették át a baloldalnak szánt kenőpénzeket

POLITIK

Folytatódhat a betiltott konzervatív konferencia Brüsszelben

POLITIK

Lesz-e tűzszünet Ukrajnában az olimpia idején?